Mélységes fájdalommal és baráti együttérzéssel, megrendülten fogadtuk a megrázó híreket.

Várkonyi László (Konyi) hegymászó - HimalajaVárkonyi László barátunk (becenevén Konyi) 2010 április 26-án balesetet szenvedett. Lavina sodorta el  7000 méteres magasságban. Egy kínai összekötő tiszt tájékoztatása szerint abbahagyták a keresését, mivel az adott terep és a zord időjárás miatt nem látják esélyét annak, hogy élve, vagy holtan megtalálják. Konyi barátunkat halottá nyilvánították.

Május 3-án, hétfő este nyolckor a Szemlőhegyi Barlang hegymászó és barlangász emlékhelyén gyertyát gyújtottunk Konyi (Várkonyi László) tiszteletére.

Köszönjük, hogy velünk voltál!

Köszönet mindenkinek, aki eljöttMost tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett

És bánatában ősz lett és öreg.
Vörösmarty Mihály

Itt is gyújthatsz (virtuális) gyertyát Konyi emlékére, személyes megemlékezéseddel, üzeneteddel.

Várkonyi László, Konyi – hegymászó
Tagged on:                     

45 thoughts on “Várkonyi László, Konyi – hegymászó

  • Sunday May 27th, 2012 at 07:06 AM
    Permalink

    Nyugodj békében, Konyi — emléked velünk marad.

    Bea

  • Tuesday May 8th, 2012 at 03:15 PM
    Permalink

    Tisztelettel és szeretettel emlékezünk.

  • Monday March 26th, 2012 at 02:57 PM
    Permalink

    Nyugodj békében! Hianyzol nekunk….

  • Thursday February 2nd, 2012 at 11:41 AM
    Permalink

    Kedves Konyi!
    Nagy szeretettel emlékezünk Rád.
    Soha nem felejtjük a szép főiskolai túrákat.
    Már csak egy kilométer! Emlélszel?
    Nyugodj örök békében!

  • Saturday August 6th, 2011 at 03:29 PM
    Permalink

    Drága Konyi!

    Nyugodj Békében és köszönöm neked a sok lelki támogatást. Szomorú, hogy mindig a legjobbak mennek el.

  • Saturday February 12th, 2011 at 11:51 PM
    Permalink

    sajnálom. nyugodj békében

  • Friday September 10th, 2010 at 09:58 PM
    Permalink

    Sajnos nem ismertem személyesen,de nagy örömmel találkoztam volna vele.Mély tisztelettel hajtok fejet teljesítménye,kitartása és az irigylésre méltó élete felett! Nyugodj békében a hegyeden KONYI!

  • Friday July 16th, 2010 at 07:43 PM
    Permalink

    Nyugodj békében, Barátom!

  • Saturday May 22nd, 2010 at 09:01 AM
    Permalink

    Nyugodj békében!

  • Tuesday May 11th, 2010 at 03:16 PM
    Permalink

    Szerencsés embernek tartom magam, mert tanulhattam a hegymászást Konyitól. Nyugodj Békében!

  • Tuesday May 11th, 2010 at 07:26 AM
    Permalink

    hihetetlen de sajnos igaz

  • Monday May 10th, 2010 at 11:12 PM
    Permalink

    Személyes ismeretség nélkül is tisztelettel hajtom meg fejem hozzáállása, teljesítménye és most már sajnos emléke előtt, melyet a hegymászók és hegyeket szeretők sokáig fognak őrizni.
    „Non omnis moriar”

  • Friday May 7th, 2010 at 10:20 PM
    Permalink

    Rengeteget tanultam tőle és még egy rakás kérdésem lenne! Kimeríthetetlen tudástár volt minden területen.
    A következő találkozásig igyekszem olyan türelmes és szerény lenni, mint ő volt.

    Nyugodjék békében!

  • Friday May 7th, 2010 at 09:45 PM
    Permalink

    Keveset találkoztam vele, de rengeteget tanultam tőle. Nem csak a hegymászásról.
    Az egyik legnagyobb EMBER volt akit valaha ismertem.
    Nyugodj békében Konyi!

  • Friday May 7th, 2010 at 07:24 PM
    Permalink

    Isten nyugosztaljon.

  • Friday May 7th, 2010 at 03:20 PM
    Permalink

    Igaz a mondásod: “Nem a hegyekben születtünk, nem odavalók vagyunk, de mindig oda vágyunk…” Én is így gondolom, rokon lelkek vagyunk. Én is nagyon szeretem a hegyek szépségét, tisztaságát, a semmihez nem mérhető különleges csodálatos világát. Sajnos csak a médián keresztül ismertelek, kiváló ember voltál, … és lehet hogy egy másik világban mégis Tied a csúcssiker… Légy ott is boldog, őszintén kívánom…
    Lenke

  • Thursday May 6th, 2010 at 11:23 PM
    Permalink

    Isten Veled Konyi !
    Nyugodj békében szeretett Hegyeden !

  • Thursday May 6th, 2010 at 09:46 PM
    Permalink

    Reszvetem Konyi csaladjanak! Eszmeletlen ember lehetett, hihetetlen tapasztalt es csak az fogott rajta ki a hegyen amire esely is keves volt … es kivedhetetlen akarmilyen felkeszult is legyen. Most is a tapasztalatabol adodoan fordultak vissza, s nem kockaztattak. Oriasi pech es oriasi veszteseg.
    Legyen aldott az emleked!

  • Thursday May 6th, 2010 at 01:45 PM
    Permalink

    Sajnos nem ismertem személyesen Konyit. Ismertem viszont a céljait, az elszántságát, s példát mutat számomra kitartása, bölcsessége.

    Nyugodj békében Kedves Konyi!

    Őszinte részvétem a családnak!

    István

  • Thursday May 6th, 2010 at 11:10 AM
    Permalink

    Nagyon sajnálom, hogy így történt ,általában kocsiból köszöntünk egymásra. Mindig mosolyogtál. Ezt látom azóta minden nap a Bécsi úti toronyháznál. Oldalra nézek, hátha ott vagy…Vigyázz a családodra – onnan fentről.

  • Thursday May 6th, 2010 at 10:09 AM
    Permalink

    Megrendülten búcsúzom…
    Nyugodj békében kedves Konyi!

  • Wednesday May 5th, 2010 at 11:43 PM
    Permalink

    Örökre a világ tetején maradsz, ahova mindig vágyakoztál. Fájdalommal búcsuzunk.

  • Wednesday May 5th, 2010 at 09:05 PM
    Permalink

    Van egy ősi zsidó gyászmondat: Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe. Úgy legyen, drága barátom!

  • Wednesday May 5th, 2010 at 08:29 PM
    Permalink

  • Wednesday May 5th, 2010 at 01:41 PM
    Permalink

    Sajnos soha nem ismerhettelek meg személyesen, de emléked örökké bennem él!
    Nyugodj Békében!

  • Wednesday May 5th, 2010 at 01:16 PM
    Permalink

    Kik lent vagyunk ….majd próbálunk közelebb jutni hozzád ….segits nekünk !

    Nyugodj békében !

  • Wednesday May 5th, 2010 at 12:59 PM
    Permalink

    Nélküled talán mi sem találkoztunk volna.
    Hiányzol, gondolunk Rád, a vacsoramécses már érted is ég.

  • Wednesday May 5th, 2010 at 11:00 AM
    Permalink

    Nyugodj Békében Konyi!

  • Wednesday May 5th, 2010 at 10:00 AM
    Permalink

    Nyugodjon békében.

  • Tuesday May 4th, 2010 at 09:58 AM
    Permalink

    Hihetetlen és fájdalmas…

    Ő volt aki megérdemelte igazán a hegyet. Bármikor rá mertem volna bízni magam. Nagyon biztonságosan mászott, és nagyon megfontoltan viselte a nehézségeket, sikereket, kudarcokat.

    Konyi egyik bevett mondása: időben visszafordulni csak a nagyok tudománya

    Ő vissza tudott fordulni mindig. Mégis őt érte szerencsétlenség.

    Nagyon nagyon nehezen tudjuk elengedni

    Helga, Szityu, Timi

  • Tuesday May 4th, 2010 at 07:26 AM
    Permalink

    Nem ismertem személyesen, de a szívem mélyén értem minden vágyát és célját.

  • Monday May 3rd, 2010 at 03:17 PM
    Permalink

    Hiányozni fogsz

  • Monday May 3rd, 2010 at 10:35 AM
    Permalink

    Hihetetlen, felfoghatatlan, megrázó a hír.
    Nyugodj békében, Konyi!

  • Monday May 3rd, 2010 at 12:18 AM
    Permalink

    “Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
    Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
    Kiknek őrizgetjük szellemét,
    Mindazokért egy-egy gyertya égjen…”

  • Sunday May 2nd, 2010 at 10:09 PM
    Permalink

    Kitölthetetlen űrt hagytál magad után …

  • Sunday May 2nd, 2010 at 09:35 PM
    Permalink

    Elmentél oda, ahova mindig is vágytál, de már nem fogsz visszajönni… Nyugodj békében Konyi!

  • Sunday May 2nd, 2010 at 02:17 PM
    Permalink

    „Jézus mondta: Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben,és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (János evangélium 14:1-3)

    A Bazilika csendes homályában egy mécses Érted lobog. Segítse hazatértedet, h

  • Saturday May 1st, 2010 at 06:36 PM
    Permalink

    a legszebb helyen pihensz, a világ tetején.

  • Saturday May 1st, 2010 at 11:46 AM
    Permalink

    Gyertyát gyújtunk Érted, gondolatban Veled vagyunk és maradunk!

  • Friday April 30th, 2010 at 09:58 PM
    Permalink

    A Himalája,
    vagyis „a hó hazája” (हिमालय)
    lett az otthonod,
    értékeltük volna,
    ha élőben derülne fel
    az a ‘Konyis’ mosolyod!

  • Friday April 30th, 2010 at 09:02 PM
    Permalink

  • Friday April 30th, 2010 at 05:34 PM
    Permalink

    A csillagok örökké élnek és nem fogynak el, mint az élet. A földön is vannak és eltünnek szépen, de tudjuk hogy annyival több lesz az égen, a végtelen nem élhet véget, a csillagok örökké élnek. Ég áldjon!

  • Friday April 30th, 2010 at 09:34 AM
    Permalink

    Gondol rád a legjobb barátom, és így gondolok rád én is! Jó utat kívánok bármerre is mész!

  • Friday April 30th, 2010 at 08:52 AM
    Permalink

    Megrázó. Fájdalmas.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *